57 másodperc
(2023)
Rendező:
Rusty Cundieff
Franklin egy fiatal blogger, aki élete lehetőségeként interjút készíthet egy technológiaguruval. A beszélgetés közben sikeresen hiúsítja meg a férfi elleni támadást. Az akció végén véletlenül hozzájut egy titokzatos gyűrűhöz, amely képessé teszi arra, hogy 57 másodpercet visszaugorjon az időben. A gyűrű segítségével minden hibáját, rossz döntését ki tudja javítani, s teljesülhetnek a legvadabb álmai is. A menő autó és luxusház csak a kezdet – a srác úgy dönt, hogy bosszút áll azon a gyógyszeripari cégen, amely felelős a nővére haláláért. (Mozis hang)
Egy egészen buta film, ami egy varázsgyűrűről és a hozzá kapcsolódó időutazgatásokról szól. Mert a gyűrűbe egy nanokristályt (vagy mit is) illesztettek, és az ilyen, mint tudjuk, erre a célra a legmegfelelőbb cucc. Freeman részvétele a film forgatásánál annyi lehetett, hogy leadta a már sok más filmjéből túlságosan is jól ismert sablonját, aztán ment is haza.
A főhős a gyűrű varázserejét különféle dolgokra használja, míg aztán a film végére hirtelen megokosodik. Újdonsült menyasszonya azonnal faképnél hagyja, miután „éleslátásával” rájön, hogy a főhős a gyűrűt ellene is használta. Igazi amerikai női öntudat. A film fő mondanivalója, az egyénnek a modern technológiákhoz való erkölcsi hozzáállása, nagyon gyerekes lett. Akkor mindenképpen inkább a Fekete tükör!
Ez a film rossz vagy jó? Mihez képest. Minden filmben van valami rossz és jó. Inkább érdekes de nem rossz. Nem az a film amin elaludtam mert érdekelt mi lesz a következő percekben. Nagyon sok film olyan, hogy kínszenvedés végig nézni de ez nem olyan volt számomra. Szerintem érdemes volt megnézni.
Bár volt egy dezsavű érzésem de jó film volt.
Munkaidoben nem volt ez annyira rossz pedig XD
Kizárt h Morgan Freeman tudta mihez adja a nevét.Kulonben nem lett volna a stáb listán tutira.Habar van az a pénz…!Ettől függetlenül köszönöm a feltöltést.4/10 szerintem
Dehogynem tudta ! Nyilván egy valag pénzt kapott érte, és így tök mindegy, hogy milyen film, csak fizessenek érte !
Nagyon gyenge, sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle!
:):):):):)
Sci-fi, thriller kedvelőknek nem ajánlott!
Akció, krimi kedvelőknek, mérsékelten ajánlott.
Nagyon gyenge.
Egy szenvedés végignézni, mondanivalóval nem rendelkezik.
Bárgyú történet, a digitális effektek néhol rosszak. – Semmitmondó, unalmas, a végén semmi meglepő, vagy katartikus.
4-re értékelem.
„véletlenül” „titokzatos” gyűrű…
Húúú… De izgalmas… Ja nem….