1942 december, Norvégia. Négy gyermek menekül a nácik elől, a céljuk Svédország. Ketten közülük zsidók, akik barátaiknál rejtőztek el, de szüleik elhurcolása után eljön a pillanat, amikor nincs maradásuk. Barátaik úgy döntenek: velük tartanak. A biztos halál elől az életbe menekülnek, és útjuk során számos segítővel találkoznak. De vajon kiben bízhatnak meg igazán? Az Át a határon egy szokatlan szemszögből, a gyerekek oldaláról mutat be egy valós eseményekre épülő történtet. Mese félelemről, bizalomról, barátságról és bátorságról.
Megnézhető egyszer.
Nekem tetszet. Ártatlan gyerekek szemszögéből láttatja a történetet, nem történelemóra.
@Vik: érdeklődve olvasnám vagy legalább megismerném a kutatómunkád összegzését, amennyiben föltöltenéd valami online oldalra, akár anonimizálva is.
Ami a filmre adott kritikádat illeti: ez egy családi dráma a besorolása alapján, és nem dokumentumfilm. Ezért történelmi hűséget elvárni tőle eltúlzott.
A kiakadásom a norvég viszonyok megjelenítésére (is) vonatkozott, mivel akkoriban Svédországot általános jólét jellemezte, viszont Norvégia igen szegény országnak számított (magas munkanélküliség, csak (fejletlen) mezőgazdaság és halászat (+lassan induló erőmű fejlesztések). Volt közülük vagy 50ezer kollaboráns (náci párttag), akik kiváltságokhoz juthattak (mint a filmben is), persze a világháború után mindet így-úgy elítélték. A kutatómunkával kapcsolatban írj az mrtax@euromail.hu címemre és válaszolok.
A műalkotás (csak) gyereknek jó és izgalmas. Rengeteg benne a pontatlanság, a rózsaszín ködös (píszí) látásmód, a lányok pro üzemmódban nyomulnak (látszik a rendező neme). A valóság kicsit más, az emberek tűélesen tudnak visszaemlékezni gyerekkoruk sötét pillanataira, persze nyilván a kegyetlenkedést nem lehetett megjeleníteni egy „családi” filmben. Éveken át kutattam lágerek és katonai archívumok anyagaiban, állíthatom, hogy jó esetben csak a valóság 30-40%-a köztudomású az emberek előtt.