Bár Miriam (Léa Drucker) és Antoine (Denis Ménochet) hivatalosan elváltak egymástól, továbbra is bíróságra járnak. A nő szeretné kiharcolni, hogy fiukra egyedüli felügyeletet szerezzen, megfosztva volt férjét a láthatási jogtól. A megtört és szemlátomást igyekvő Antoine-t látva a bírónő a közös felügyelet mellett dönt. A rettegő Miriam mindent elkövet, hogy szeretteit megóvja, ezért titkolja új lakcímüket. Antoine csupán a kiharcolt jogainak szeretne érvényt szerezni, és nem érti egykori felesége bizalmatlanságát. Vajon az apa valóban erőszakos, és Miriam okkal fél tőle, vagy a nő meg akarja téveszteni a bíróságot?
Fülõpdzigeteki a feleségem. Mélyen vallásos. A család az első neki. Az önzést nem ismeri. Látom mások kínlódását.
Egy dologot megtanultam, nagyon nagyon keves kivetelel, a ferfiak rohadekok1
Tűpontosan ábrázolja azt az érzelmi állapotot, ami majd a végkifejlethez vezet. A film francia, de valójában nemzetközi, valószínűleg ugyanez zajlik bárhol a világban hasonló válás esetében. Magyarországon biztos. Magyarországon a válások 95 százalékát a nők indítják, a legtöbb esetben a férfi nem is érti, mint a filmben, aztán ha a válást kezdeményező fél ügyvédje olyan mint a filmben, egykettőre olyan igaztalan dolgokkal kell megbirkóznia, ami elindítja ezt a fajta önmegvalósító dominóhatást. Persze ez fordított esetben is igaz, a nők is követnek el er*szakos cselekményeket, csak ők eleve 5 százalékban alperesek mindössze. Összehasonlító elemzések ezt megerősítik. A tanulság, hogy az őszinteség mindig a legjobb megoldás, csak azért nem szabad igaztalan dolgokkal megvádolni a másik felet, hogy elérjük a célunkat. Mert ilyen és ehhez hasonló eseményekhez vezet, mint a filmben, és ezt nem árt észben tartani, mikor azt olvassuk valahol, hogy valaki kiirtotta a családját, stb.
Se jó se rossz a film. Mindenesetre elgondolkodtató volt. Hogy lehet valakit ennyire fèlreismerni. De sajnos a valóságban rengeteg ilyen van .